Kiadók bemutatkozása

A gyomor kényeztetése közben érdemes volt a színpadi beszélgetésekre is figyelni – például a Gemma Kiadó bemutatójára, ahol Zsuffa Tündét kérdezgették legújabb regényeiről. Az Angyal a földi pokolban című mű éppen a Várban található Sziklakórházban játszódik, főhőse egy olyan lány, aki nem sok jót kapott a történelemtől: Horthy Miklós testőrparancsnokának lánya. Az írónő szerint provokatív „húzás” volt megtenni Balázsovich Antóniát a regény központi szereplőjének, aki olyan korba és családba született, hogy csak a meghurcoltatás jutott számára. Zsuffa Tünde hárította, hogy őt magát rejtené főhősnője alakja, sokkal inkább a magyar nemzetet szimbolizálja – mondta az írónő. A híd közepén című regény, mely idén jelent meg, továbbviszi főszereplője sorsát, és azokra az „emigránsokra” is felhívja a figyelmet, akik ávósként menekültek ’56-ban Ausztriába, és a távolban is folytatták honfitársaik üldözését. Szintén történelmi vonatkozású, jóllehet más világokba kalauzol az Etalon Kiadó kétkötetes kiadványa, az Emberiség fáklyavivői. A vallásalapítók, szentek, tanítók életét bemutató lexikonról dr. Torgyán Attila kiadóvezető elmondta: volt olyan életrajz, amelyen több évig dolgoztak – hatalmas, már most könyvtárnyi anyag szól például Pió atyáról. De nemcsak az életutak dokumentálása a kötet célja, hanem a mesterek tanításait is bemutatja, gazdag képanyaggal kiegészítve. A legnagyobb kérdés a válogatás szempontja volt az összeállítóknak – magyarázta dr. Torgyán Attila –, és végül az döntött, hogy az illető munkája hozott-e jelentős morális változást, tartalmat a világba. Közben ügyeltek rá, hogy ne sértsenek meg és hagyjanak ki egyetlen irányzatot sem, így például a kereszténységen belül az ortodox, a templomos, a grál, az antropozófiai iskolák képviselőit. A beszélgetésben külön kitértek a kiadó Teréz anya életét feldolgozó műveire is (még egy felnőtteknek készült rajzfilmes DVD-t is kiadtak, amely olasz művészek alkotása); nem véletlenül: épp a beszélgetés napján avatták szentté Teréz anyát.

Budavári Önkormányzat

Copyright
Budavári Önkormányzat 2018.